Mérlegen a divat és stílus.

Azon gondolkodtam, miközben végig rágtam magam az elmúlt év facebook, blog, instagram posztjain, hogy mi az ami az elmúlt évben sem tudta meggyőzni a honi férfitársadalom bizalmi indexét a divat, és stílus területén. Bár már kezd egyfajta pozitív elmozdulás látszódni, de bizonyos dolog esetében, szinte pillanatragasztóval rögzített szilárdsággal tapad a valósághoz a hazai hím társadalom. Most felsorolom mi az ami a legnagyobb ellenérzést váltja ki még mindig, ha a szegény blogger írni, posztolni mer róla. 

1, Karkötő plusz óra. Valamiféle furcsa oknál fogva az elutasítottság egyik mérföldköve a karkötő+óra. Külön az óra oké, a karkötő is ... bár már itt is vannak még ellenállók kisebb partizán csoportjai, de együtt a kettő már szinte személyes sértésként éri azokat, akik ráfordulnak erre a témára. Ok. (a) A kettő együtt túl sok. (b) A kis gyöngy felkarolja a szép óratokozatot. Igen, én mindkét ügyben mellé tudok állni az indokoknak, de egyet ne feledjünk a jó minőségű karkötő, nem tehet kárt semmiben ami valódi fémből készült és nem színezett, vagy egypálcás vurstlis bóvli. 

2, A kockák. Nem vagyunk hívei a hetvenes évek elején újra értelmezett kockák, rácsok és erősebb mintáknak. Pláne nem ha az feltűnőbbé teszi megjelenésünket. Mi a rácsot maximum a süti tetején viseljük le. Jelzem ennek lehetnek történelmi, és egyéb pszichológiai okai is. Tudjuk a rács nem miden emberben idéz fel pozitív élményeket. Ellenben érdekes, ha egy hasonló poszt kerül megosztásra a lájkgépek autó üzemmódba kapcsolnak, és csak úgy repkednek a pozitív kommentek. Viszont ha már az üzlet társas magányban van a férfi, és szembe jön vele a kockás minta egyből leveri a halál vize. 

3, Azok a kis bojtok a cipőn! Ha most egy sorrend azt mutatná be, mi a legjobban elutasított tematika, az ez lenne. Mi a túrót látnak azok a férfiak abban a kis bojtban a cipő tetején, aki ezt felveszik. Egyébként is mi ez a cipő? Ezek a legfinomabb jelzők amelyek az elmúlt időszakban megjelentek amikor egy - egy hasonló kép került kiposztolásra. A loafer ezen formája a valódi piros kukorica, a mi kis kakasaink szemétdombján. Vagyis az ellenzék kemény támadásba lendülve, nyomta a bullshit gombot.  

4. A cipő, ami “nem is az” : penny loafer. Hányszor kaptam meg, hogy a penny loafer ( bojt nélkül is, meg a makkos változat ... ) nem cipő. Az valami ördögtől való gyalázat, amit hazai férfi csak akkor vesz fel ha kényszer alatt áll. Mert egykor nagyon rossz emlékek jönnek fel, és elénk tárul a kilencvenes évek fehér frottír zoknis, makkos cipős vállalkozói akik az operabálban grasszáltak hasonló szettekben. Persze sokat tett az ügy érdekében szegény Jacko is, aki így moonwalkerezte végig az MTV összes csatornáját. Sajnos, ez az emlék úgy égett be, mint az Samsung telefon a zsebekbe. 

5, Zokni nincs? A lábaknál tartva a sértettség közeli állapotot, a zokni nélküli cipők hordása hozta ki még mindig. Hiába a sok írás, utalás, poszt. A honi erősebbik nem még mindig azt gondolja, jobb ma egy szandi, mint holnap egy titokzoknis loafer. Ne adj isten egy rendes fűzős cipő ... Ez a helyzet örök megoldatlan fekete lyukként tátong, a meg nemértett stílus tanácsadók képzeletbeli planétáján. Az ellenállás olyan mértékű, hogy a Jedi legyen a talpán, (mezítláb) aki ezt nem a sötét oldal ármánykodásának tudja be. 

6, Dupla sorban. Kemény ellenállás van még a dupla soros zakók, öltönyök területén is, és ez is egyfajta stílus beidegződések miatti skrupulus. Sokat hallották gyerek korukban azok akik állandó jelleggel támadják, hogy ez bizony csakis a jó alkattal megáldott “adoniszokon” áll jól. Illetve a nagypapák és a letűnt korszak emberei által hordott “izé”. Tudom nem is kellene magyaráznom, hogy ez is az egykor virágkorát élő hazai ruhagyáraknak köszönhetően lett kigyomlálhatatlan a fejek ágyásából. Mert, ők akkoriban boldog, boldogtalanra ezt a félreszabott csodát erőltették. A ballagási öltönyök kilencven százaléka ez volt, és szegény elvtársak sem lehettek volna jó káderek, ha nem ebben integettek volna a karzatról a “boldog” május elsejei tömeg felé. Pedig hol van az már! “Nem integetnek.” 

Tudjátok mint, én akkor is boldog leszek, mert legalább beszéltünk ebben az éveben is, és nem hagytuk szó nélkül a dolgokat. Mert ha nem is tetszik néha az amit látunk, vagy olvasunk, de lassan és biztosan látszik az a meló, amit nem csak én, viszont nagy energiával nyomunk felétek. A sor még bővíthető lett volna, mert a színes vidám zoknik, a még mindig idegen zsebkendők, a nyaksálak nem is kerületek a reflektor fénybe, de ami késik az múlik. Közös erővel azon cégekkel, akik segítik a blog, a facebook és instagram oldalam életben maradását, futunk neki majd a következő évnek is, hogy néha borzoljuk az idegrendszert, vagy segítsünk a stílusosabb megjelenésben. Nem megijedni, még nem ez volt az utolsó írás, de közeledve a pezsgős évvégi fogadalmak napjához úgy gondoltam jó, ha közösen felidézzük ezeket az emlékeket. 

Barátsággal : Tibor